AME Törpesügerek Szekció

  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése
Címlap Bölcsőszájúhal-félék

Cichlidae

Email Nyomtat PDF

Cichlidae (Bonaparte, 1840)
Bölcsőszájúhal-félék

A gerinces állatok sorában, a földtörténeti középkor triász időszakában jelennek meg az első csontos halak (Teleostei). A halak törzsfejlődésében ezzel újabb korszak kezdődik és a kréta időszak végére (kb. 200 millió éve) már kifejlődik a ma ismert halfajok nagy része. A Bölcsőszájúhal-félék a valódi csontoshalak (Euteleostei) harmadik legnagyobb fajlétszámú családja a ponty-félék (Cyprinidae) és a géb-félék (Gobiidae) családja után. A Cichlidae családban már több mint 2000 leírt faj található, ebből 1636 faj rendelkezik önálló rendszertani státusszal (Catalog of Fishes, 2012. Október 2.).

 

 



Elnevezésének eredete

† kichle = ógörög szó, jelentése: Az ókori görögök egy édesvízi halfajt neveztek így a maguk egyszerű módján. Az utódjairól gondoskodó szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) neve volt a kichle. A kichle szó latinosított toldalékos alakjai = cichle, cichla; magyar jelentésük: nőies.
A cichla szó tovább latinosított alakja a cychlid = Cychlid + ini = Cychlini , amely nemzetség törzs (tribus) név volt a Perciformes rendhez tartozó korallszirtihal-félék (Pomacentridae) családján belül. Ezt a rendszertani besorolást változtatta meg Bonaparte 1840-ben; Cichlid + idae = Cichlidae = nőies halcsalád névre. A Cichlidae család névadó faja a Cichla ocellaris (Schneider, 1801).


Philogenesis

A Cichlidae család egy igen sikeres, és rendkívüli példája a törzsfejlődésnek.
Szinte nincs a világon még egy olyan halcsoport, ahol megannyi változatos formája (színe, alakja) jelenjen meg az élővilágnak egy adott halcsaládon belül. A ma ismert legrégebbi cichlid fosszíliák észak-nyugat Argentínából [Lumbrera Formáció legfelső rétege, - Salta csoport] kerülek elő a korai Eocén földtörténeti korból. Koruk ~ 55 millió év; † Proterocara argentína Malabarba et al. 2006, valamint a közelmúltben felfedezett és szintén a Cichlasomatini kládba tartozó ~ 35 millió éves kövület a † Plesioheros chauliodus Perez, Malabarba & del Papa, 2010.
Az ősi cichlid fosszíliák Afrikából is ismertek az Eocén és a közép Miocén korokból.
A legrégebbi közölük szintén a közelmúltban feltárt és a Tilapiiák közé tartozó † Mahengechromis Murray, 2000 fosszíliák, a koruk ~ 45 millió év [Mahenge mészkő fennsík, Morogoro terület, Tanzánia]. Ennél valamivel fiatalabbak a † Palaeofulu kuluensis Casier 1949 [Kenya], † Nderechromis cichloides van Couvering, 1982 [Malembe, Congo], valamint a † Macfadyena dabanensis van Couvering, 1982 [Szomália] kövületek.

 

Fosszilis cichlidák ismertek még Hispaniola szigetéről, pl. † Cichlasoma woodringi Cockerel, 1923, és † Nandopsis vombergi Cockerell, 1924), valamint Európából az † Eurotilapia multiespinosa Gaemers, 1989. A ma leginkább elfogadott és részben igazolt tudományos felvetés szerint az első cichlidák a korai Kréta időszakban jelentek meg az az ősi szuperkontinens, a Gondwana dél-nyugati részén mintegy ~ 130 millió évvel ezelőtt (Sparks & Smith, 2005). Ebben a Földtörténeti korban már kialakult a mai Viktória-tó vízgyűjtő területe, amelyhez hozzátartozott Afrika legnagyobb beltengere, a Makgadikgadi tó is (Joyce et al. 2005). Ez a tó már több ezer éve kiszáradt, de a nyomai mind a mai napig jól látható az űrfelvételeken a Kalahári sivatagban, - a régi tó mai emlékei a Ngami-tó és az Okavango Delta. A Makgadikgadi Palaeo-tó lefedett több mint mint 80.000 négyzetkilométert, átlagos vízmélysége 30 méter volt.
A fejlődéstörténeti hipotézis szerint ez a sós vízű tó volt a ma élő cichlidák bölcsője, és innen rajzottak szét a kelet-afrikai tavak felé ~ 84-53 millió évvel ezelőtt  (Adaptív radiáció).

[ Az adaptív radiáció evolúciós folyamat. Alkalmazkodó szétterjedésnek nevezzük azt a jelenséget, mikor az evolúció során egyetlen fajból egy egész sor különböző faj keletkezik, egymással párhuzamosan, evolúciós léptékben rövid idő alatt (tízezertől néhány millió évig). A folyamat oka az ökológiai specializáció: egy sor ökológiai fülkét (niche-t) egyetlen populáció leszármazottai foglalnak el, és eközben új fajok alakulnak ki belőlük. A fajképződés útja a természetes kiválasztódás, a szelekció. ]

A korai Kréta időszakban az ősi szuperkontinens már széttöredezett, a keleti része (a mai Antarktisz, Madagaszkár, India és Ausztrália) kezdtek leszakadni Afrikáról. Afrika másik oldalán Dél-Amerika tömbje lassan nyugat felé sodródott, így megkezdődött az Atlanti-óceán déli részének kialakulása. A Földlemezek ilyen irányú mozgását hívják drift-vicariance eseménynek, amely megmagyarázza a ma élő cichlid fajok jelenlegi biogeográfiai szétosztását (Farias, 2000).


Rendszertani státus

A Cichlidae család első modern filogenetikai fejlődéstörténeti rendszertanát Cichocki alkotta meg 1976- ban, majd bő tíz évvel később 1988-ban Kullander nyújtott be magasabb szintű rendszertani változtatásokat, amelyek morfológiai és molekuláris adatok alapján történt. A jelenlegi rendszertani besorolásuk szerint a Cichlidae család a sügér alakúak (Perciformes) rendjében, az ajakoshal alkatúak (Labroidei) alrendjében található. Kullander 1998-ban végzett taxonómiai felülvizsgálata folyamán, - amely azóta széles körben elfogadottá vált -, a Cichlidae család kilenc alcsaládra lett felosztva, de a molekuláris vizsgálatok akkor nem erősítették meg ezeket a csoportokat monofiletikus mivoltukban [monofiletikus = egy közös rendszertani őstől származó élőlények összessége]. Ezt alapul véve a későbbi vizsgálatok során kiválasztott négy monofiletikus alcsalád a következő (Farias et al. 1999-2000):

További alcsaládok:
Heterochrominae (Afrika)
Astronotinae (Dél-Amerika)
Retroculinae (Dél-Amerika)
Cichlasomatinae (Dél-Amerika)
Geophaginae (Dél-Amerika)

Itt fontos megjegyezni, hogy a Cichlidae család további molekuláris evolúciós vizsgálata folyamán csak az afrikai Pseudocrenilabrinae és a dél-amerikai Cichlinae alcsaládokat lehetett egy közös rendszertani ősre visszavezetni, a többi alcsalád besorolása máig bizonytalan alapokon nyugszik. Továbbá, kizárólag csak a labroid (ajakoshal alkatúak) vonalak tesztelése során sem volt egyértelmű a leszármazási vonal, ezek a tesztelések is csak korlátozott sikerrel jártak (Sparks & Smith, 2004).
A Cichlidae családból még mindig hiányzik az-az átfogó rendszer, amely a kulcsfontosságú nemzetségeket (genus) monofiletikus szintre emelné. Amíg nem történik meg az összes cichlid genus molekuláris szintű feltárása, addíg nem lehet véglegesnek tekinteni a cichlid taxonómiát. Fontos filogenetikai megállapítások közé tartozik az is, hogy igen szoros a genetikai kapcsolat az ellentmondásos afrikai Heterochromis és a dél-amerikai Retroculus nemek között. Alapjában véve a nagy számú dél-amerikai cichlid nemek mindegyikét monofiletikus gyülekezetnek lehet tekinteni, ezért rendelkeznek szignifikánsan magasabb szintű genetikai variációval, mint afrikai társaik (Farias, 2000). A relatív sebesség vizsgálatok azt sugallják, hogy a Cichlidae családba tartozó fajoknál egyre gyorsuló mértékű a molekuláris evolúció, ez az arány a dél-amerikai Geophaginae alcsaládnál a legmagasabb.

„ A halak fejlődéstörténetének körülbelül tíz százalékát ismerjük, annak is csak egyes részeit és valószínű, hogy a teljes fejlődéstörténetüket soha nem fogjuk megismerni.”
Joseph S. Nelson - Fishes of the World, 2006. 4th Edition

Mai elterjedési területük

Ma élő fajok elterjedési területének súlypontja Ausztráliát kivéve a Föld trópusi és szubtrópusi területein található. Éppúgy előfordulnak édesvízben, mint brakkvízben egyaránt, például egyes Oreochromis, Sarotherodon, Tilapia fajok. A legtöbb cichlid faj kelet-afrikai és dél-amerikai, de megtalálhatóak Nyugat és Észak-Afrikában is, például Pelvicachromis taeniatus (Kamerun), Copadichromis insularis (Algéria). Indiában az Etroplus canarensis és Srí Lankán az Etroplus maculatus-t. A Közel-Keleten: Iránban található az Iranocichla hormuzensis, Szíriában a Sarotherodon galilaeus galilaeus, Izraelben a Tristramella sacra és Jordánia területén az Astatotilapia flaviijosephi. Megtalálhatóak Közép-Amerikában: Belizében (Chuco godmanni), El Salvadorban (Amatitlania nigrofasciatus), Guatemalában (Thorichthys meeki). Kuba szigetén (Nandopsis ramsdeni) és Haitiban (Nandopsis haitiensis). A mediterrán öv cichlid fajai például a mexikói Herichthys deppii, és az észak-amerikai Rio-Grande cichlid a Herichthys cyanoguttatus. Madagaszkáron élnek a Ciclidae család fejlődéstörténeti alapfajai, „élő kövületei”, pl. az Oxylapia polli. Az itt élő összes fajok már kiemelten védett (EN) Red List státuszt viselnek. A család evolúciós fejlődése rendkívül gyors. Erre a kelet-afrikai Viktória-tó példáját szokták felhozni, ami teljesen kiszáradt úgy 12-15 ezer évvel ezelőtt. Az itt talált kövületek kora alig több mint tízezer év. A kelet-afrikai tavak: Edward-tó, Malawi-tó, Viktória-tó, Kivu-tó és a Tanganyika-tó, mára már tele vannak új endemikus fajokkal. Kenya és Tanzániai határán fekvő, a sós vizű nátrontavak (Nátron-tó, Magadi-tó) halfaunája szintén egyedülálló, csak itt él az Alcolapia alcalicus, Alcolapia grahami, valamint az Alcolapia ndalalani.


Egyértelmű a különbség az Apoyo krátertóban élő két Amphilophus faj között a garatfogak alapján

A gyors fajképződés a napjainkban is megfigyelhető, különösen az elszigetelt kis kráter tavakban. Nicaraguában taláható Apoyo krátertóban élő hat Amphilophus faj tekinthető a modell példájának a sympatric speciációs folyamatnak [Sympatric speciációs: - az a folyamat, amelynek révén új fajok fejlődnek ki egyetlen ősi fajból, majd a megjelenő új fajok külön-külön ökológiai nichet foglalnak el]. Afrikában is találhatunk ilyen elszigetelt kis krátertavakat, nem is egyet. Dél-nyugat Kamerunban négy ilyen krátertó ismert, a Barombi MBO ahol csak itt fordul elő az endemikus Stomatepia mongo, vagy a Mboandong- tó ahol csak itt található a Tilapia kottae. Az Ejagham kráter-tó egyszerre hét endemikus cichlid élőhelye, pl. Tilapia ejagham, és nem utolsó sorban megemlítendő a Bermin kráter-tó, - lásd Epilógus.

Egyedi külső tulajdonságok

Egyedülálló egy összekötő csatornás szaglógödör, az orrnyílásból a fej mindkét oldalán csak egy-egy található. Osztott kettős oldalvonal, az első vonal a fejtől kezdődve az ivarnyílásig tart a test felső részén, a második vonal az ivarnyílástól kezdődik és egészen a faroktő végéig tart a test alsó részén. (Két kivétel, a Teleogrammák és a Gobiocichlák, melyeken csak egy folyamatos oldalvonal van). A farokalatti úszó tövénél tüskék vannak, rendszerint három, az ázsiai Etroplusoknál 12 ilyen uszonytüske található. A hátúszó és a farokalatti úszók végei a legtöbb fajnál a hímeken csúcsban végződik, míg ez a nőstényeknél lekerekített (ivari kétalakúság). Fejük a testükhöz viszonyítva nem nagy, a szájuk csúcsba nyíló, testüket apró ctenoid pikkelyek borítják -hasonlóan a percoid halakhoz. Hátúszójuk nem osztott, folyamatosan halad végig a hát közepén (a percoid halak hátúszója osztott, nem nő össze a hát közepén). A faroknyelük rövid, a farokúszó nem, vagy csak kis mértékben bemetszett. Nem tartoznak a ragadozó halak közé, -mindenevők, kevés kivételtől eltekintve. Ilyen kivétel, például a dél-amerikai Crenicichlák, amelyek csak ragadozó életmódot folytatnak!

Egyedi belső tulajdonságok

A törzsfejlődés folyamán csak a labroid halaknál jelent meg két különleges új belső „alkatrész”, és ez a két egyedi tulajdonság különbözteti meg a cichlid fajokat is a valódi sügérféléktől, vagyis a percoid halaktól. Az egyik tulajdonság a különleges felépítésű állkapocs (pharyngeal), az állkapocsban lévő alsó és felső garatcsontokat egyetlen fog-tartószerkezet fogja össze. Fontos szerepet játszanak még a garatfogak is, amelyek a 2-4-ik kopoltyúív felső végén és az 5. kopoltyúíven egymással szemben helyezkednek el és a táplálékot a garatba való belépésekor felaprítják (a ragadozó halaknak nincs garatfoguk).

 

 


Ha belenézünk egy bármilyen fajú cichlid szájába, úgy szinte nyomát sem látjuk fogaknak. Azonban ez a lágy felszín, egy kifejezetten ijesztő belső tulajdonságot takar. A szájüregükben gyökér nélküli, ún. ránőtt picike fogak találhatóak, amelyek igen gyakoriak a szájpadláson és az ekecsonton.
Ez az apró fogazat a táplálék megragadására és nem megőrlésére, vagy annak felaprítására szolgál, - a kis fogak 50-100 naponta cserélődnek. A fogak alakja igen sokféle lehet, az átlag fogméret 0,5 mm. A fogak alakjának számos változata van, az ősi fog formája kúpos, ún. cápafog: 1 ábra. De vannak köztük kampós algareszelőfogak - 2 ábra, vagy fésűs planktonszűrőfogak - 3 ábra, és vastag tompa 'tartófogak - 4 ábra. Az állkapocsban ülő fogak száma és a fogak mérete jelentősen különbözik mindegyik cichlid fajnál. Ezek a különbözőségek rendszertani kategóriánként változik, így fajhatározásra alkalmas bélyegek.

 

 

Az emésztőrendszerük összetett, amely két gyomorból áll, - ez a második egyedi tulajdonságuk. A bélcsatornájuk egy vékony- és egy vastagbélre tagolódik, amelyben lúgos közeg uralkodik. A második gyomor egy picike zsákszerű kinövés a főgyomor bal oldalán (Zihler, 1982). Ezt vak gyomornak is nevezik, mert nem vezet sehová. Azonban ez a picike erszény alkalomadtán kiterjeszthető. Ez körülbelül ahhoz hasonló, mint a pelikánok csőrén lévő nagy bőrerszény, amelyben a halakat „spájzolja”, -gondolván az ínségesebb időkre. Ez a nem mindennapi gyűjtögető életmód a természetben ragyogóan működik, de az akváriumban már kevésbé, -nem egy cichlid életébe került már ennek a különleges tulajdonságnak nem ismerete! A mindenevő halaknál, -így cichlid fajoknál is, -a gyomor közvetlenül összkapcsolódik a középbéllel, ezért jól láthatóan e két szerv náluk nem különíthető el, - a közép és a vastagbél sem különíthetőek el egymástól. (csak a ragadozó halaknak van elkülönült gyomruk és bélcsatornájuk, amelyben savas közeg uralkodik, pH 5-5,5). A bélnyálkahártya és a hasnyálmirigy enzimjei 6,7-7,7-es pH érték mellett bontják a fehérjéket (tripszin, erepszin), a zsírokat (lipáz) és a szénhidrátokat (amiláz és maltáz). A zsíremésztést a máj termelte epe segíti. A közép és utóbél a ragadozó és a békés halaknál ugyan hasonló felépítésű, de a békés halak bélcsatornája hosszabb, általában kettős S alakú és tekervényesebb mint a ragadozó halaké.

 

A cichlid fajok nemcsak a a valódi sügér-féléktől (percoid), de a ajakoshal-féléktől (labroid) is különbözőek az egyedi tulajdonságuk alapján:
1-1 orrnyílás a fej mindkét oldalán. A labroid halaknak 2-2 orrnyílásuk van.
Nem található csontos polc a szem alatt. A labroid halaknál látható csontos polc a szem alatt.
A jellegzetesen alakú otolith (fülkő). A labroid halaknál ez másmilyen alakú.
A gyomor zsákszerű kinövése a gyomor bal oldalán helyezkedik el, míg ez a többi labroid halnál a jobb oldalon van.

Táplálkozási módok

Felhasználnak gyakorlatilag szinte minden élelemforrást, ami csak létezhet az édesvízben. Megtalálhatjuk köztük a ragadozó életmódot folytatókat, növényevőket, planktonevőket, az ikraevőket (Cyrtocara). A legtöbb cichlid viszont rovarokkal és egyéb gerinctelenekkel táplálkozik.

Kommunikálás

Mindegyik faj tud valamilyen módon „beszélgetni” egymással. Elsődlegesen a látással, például színváltozások, testmozgások, rezgések. Mindegyik halfaj látja a színeket. A színek változása fontos az egyéni azonosításban, ez közölhet agressziót, dominanciát, vagy éppenséggel nemi állagot. Hangokat is tudnak kiadni magukból, ez inkább röfögésre, ökölcsapásra, vagy dorombolásra hasonlít. Már elkészült a Cichlasoma centrarchus teljes hangkatalógusa, melyben 16-féle hang van megörökítve. Az Afrikában élő Tramitichromis intermedia a különleges garatállkapcsának köszönhetően ciripeléshez hasonló hangokat ad ki az 517 Hz körüli hangtartományban (Lobel, 2001). A vegyi érintkezésük egyenesen bámulatos (feromonok). Már a picike ivadékok egyértelműen felismerik szüleiket, és fordítva. Példaként a Cryptoheros nigrofasciatum és Amphilophus citrinellum fajokat szokták felhozni, amelyek az akváriumi kísérletek alatt egyértelműen kiszedegették a saját ivadékaikat egy vegyes társaságból. Az Amphilophus citrinellum távolról, feromonos hívással gyűjti ismét össze az ivadékokat. Ez szinte az összes cichlidre igaz tulajdonság. Az ázsiai Etroplus fajok a vegyi érintkezésnek köszönhetően azt is közlik a kicsikkel, hogy melyik élelem ehető és melyik nem. Végül pár szó a nemi érintkezésről. Ebben három érzékelés vesz részt egyszerre, úgymint látás, vegyi hívás és tapintás. A Simochronis és a Tropheus hímek a párzást megelőzően megérintik, megbökdösik a nőstény ivarnyílását. Ugyan ez figyelhető meg a dél-amerikai Mikrogeophagus ramirezi hímeknél is.

Szaporodásbiológia

Mint egy nagy család, az ivari kétalakúság (Szexuális dimorfizmus) a legtöbb faj kifejlett egyedeiben szembetűnő.
1) megkülönböztetünk szabadon ívókat (Cyprichromis -hering cichlid) ők az ún. pelagofil fajok, melyek ikrái és a lárvái a vízben szabadon lebegve fejlődnek.
2) a cichlid fajok többsége aljzatválasztó: ikráikat vízinövényekre, víz alatti tárgyak tetejére, a talajba vájt kis gödrökben, esetleg kis ’barlangokba, vagy víz alatti bármilyen tárgy aljára ragasztanak (rejtve ikrázók).
A különbségek az ivadékok elúszása után már egyértelműek: Itt megkülönböztetünk kétféle, ún. külső ivadékgondozókat: - az anyai és a szülőpáros ivadékgondozást. A legtöbb cichlid anyai gondozású családokat alkot, - innen ered a családnév választása is: nőies halcsalád. Azonban itt is van kivétel, például az afrikai Sarotherodon melanotheron, amely apai családot alkot. Az aljzatválasztó cichlid fajok az ivadékaikat vezetgetik és nevelik, míg azok önállók nem lesznek. Őket úgy hívja a szakzsargon: -szállító ivadékhordozók.
3) a szülőpáros ivadékgondozásnak talán legjobb példája a diszkoszhalak (Symphysodon) kis csoportja. Ezek, az ún. járulékos ivadékhordozók, melyek hámváladékkal etetik az első napokban az ivadékaikat.
4) a szájban költők nagy csoportját nevezik bölcsőszájú halaknak. Ezek a fajok az ikrákat is a szájban költik ki (ovofil), azonban ennek az érdekes szaporodási formának van egy nemrég felfedezett másik formája is, - a késleltetett szájköltés (larvofil). Ezek a fajok nem az ikrákat, hanem a már kikelt lárvákat veszik csak a szájukba, például a dél-amerikai Apistogramma barlowi.
[mindegyik bölcsőszájú hal cichlid, de nem mindegyik cichlid bölcsőszájú]

Epilógus

Mivel sok cichlid faj él egy kicsiny területen (endemikus fajok) nagy a kihalás veszélye is. Sok faj még azelőtt kihal, mintsem rendszerezték volna. Ilyen faj volt például a madagaszkári † Ptychochromis sp. “Kotro” Loiselle, 2001. [IUCN extinct 2004, locality: Onilahy River, Madagascar). További, a természetből már kihalt fajok: † Ptychochromoides itasy Sparks, 2004, és † Paretroplus menarambo (Allgayer, 1996) [IUCN extinct 2004, locality: Tsiribihina & Ikopa Rivers, Madagascar].

India Karnataka államában található Kumaradhara és a Nethravati folyók őshonos cichlid faja az Etroplus canarensis Day, 1877, amely kizárólag édesvízben fordul elő. A vörös listás fajok közé a közelmúltban került fel, köszönhetően az akváriumi amatőr hobbisták válogatás nélküli szándékos és túlzott gyűjtögetésének. Jelenlegi státusa e fajnak: veszélyeztetett [Endangered, IUCN Published: 2011].

Az afrikai Viktória-tó ökológiai katasztrófája példa nélküli. Meggondolatlanul a tóba telepítettek egy nagy testű nílusi Tilapia fajt, a Lates niloticus-t, halászati megfontolásból. Ez a faj a Tilapiák nílusi ágának egyik ragadozó életmódot folytató cichlid faja. A tóba kerülve mára szinte teljesen kiirtotta az összes ott élő kisebb endemikus fajokat. A Viktória-tó mai halállományát kb. 80%-ban már ez a Tilapia faj képezi, a többi kis cichlid lehet, hogy örökre eltűnik, magával a tóval együtt.

Itt meg kell említenünk a Kamerunban található krátertavak egyikét, a Bermin kráter-tavat. Ebben a tóban élő mind a kilenc endemikus cichlid faj kritikusan veszélyeztetett, pl. a Tilapia flava Stiassny, Schliewen & Dominey, 1992 [IUCN Published: 2010]. A legnagyobb veszélyt a krátertóra a körülötte lévő olajfa ültetvények okozzák, amelyek melléktermékei ülepítés nélkül kerülnek a tóba. A potenciális veszélyt a tó 'böfögése' jelenti, a melléktermékek bomlása során túl sok széndioxid képződik és így lecsökken az oxigénszint a vízben (ez a probléma áll fenn szintén a kameruni Barombi-MBO krátertóban is).

A brazíliai Belo Monte project egyenesen rémálomnak tűnik, Ha mégis megvalósulna A Rio Xingu folyóra tervezett Belo Monte-gátrendszer, akkor Brazília a halállományának kb, negyedét elveszti.
A kihalás szélére sodródna a cichlid faj közül többek között a Mesonauta acora (Castelnau, 1855), Retroculus xinguensis Gosse, 1971, Cichla melaniae Kullander & Ferreira, 2006, valamint a Krobia xinguensis Kullander, 2012, stb.

Óvatos becslések szerint is a Cichlidae család mára 43 fajjal lett szegényebb, -kihaltak. Öt fajuk már csak akváriumi körülmények között létezik, a természetből ugyancsak kihaltak. További 37 faj erősen veszélyeztetett, 11 faj veszélyeztetett, 34 faj életben maradási esélye már a sebezhető kategóriába soroltatott (UICN Természetvédelmi Világszövetség)

Az összes jelenlegi vöröslistás cichlid fajokat ki lehet keresni az IUCN honlapján:

Ref:

Joyce, D.A., Lunt, D.H., Bills, R., Turner, G.F., Katongo, C., Duftner, N., Sturmbauer, C. & O. Seehausen (2005): An extant cichlid fish radiation emerged in an extinct Pleistocene lake. Nature. 2005 May, 435: 90-95.
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15875022

Age of Cichlids: New Dates for Ancient Lake Fish Radiations
http://mbe.oxfordjournals.org/content/24/5/1269.full

The fossil record and biogeography of the Cichlidae (Actinopterygii: Labroidei)
http://ipac.kacst.edu.sa/eDoc/2005/147162_1.pdf

Geophagus surinamensis (Tomolyka) Licenc: forrásmegjelölésre kötelezett.
http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Geosurina.jpg&filetimestamp=20080202225317

Phylogeny, taxonomy, and evolution of Neotropical cichlids (Teleostei: Cichlidae: Cichlinae)
Leo Smitha, Prosanta Chakrabartyb & John S. Sparks, 2007
http://www.fishphylogeny.com/pubs/assets/20_SmithetalCichlinae.pdf

Bölcsőszájúhal-félék
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6lcs%C5%91sz%C3%A1j%C3%BAhal-f%C3%A9l%C3%A9k

törpös

Utolsó frissítés: 2015 május 18., hétfő 16:17  

Ázsia és Ausztrália

Észak-Amerika

Belépés / Regisztráció