AME Törpesügerek Szekció

  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése

Apistogramma

Email Nyomtat PDF

Apistogramma Regan, 1913

Az első Apistogrammát Henry Walter Bates vezette 'Amazonas expedíció' (1852. október 1. - 1859. június 3.) fedezte fel a brazíliai Rio-Cupai folyórendszerben. Mivel ez az expedíció hét évig tartott, ezért az időközben összegyűjtött ismeretlen növény és állatfajok tartósított példányait (köztük számos halat) Bates rendszeresen elküldi az angol Természettudományi Múzeumba, ahol Guenée először rendszerez egy új halfajt Heterogramma, illetve Aspidogramma taeniatus néven. Ezt a fajt 1862 -ben Albert Günther újra rendszerbe foglalja már Mesops taeniatus néven. Több mint ötven év telik el, mikor a Múzeum új igazgatója Charles Tate Regan (aki egyébként rendszerező ichthiológus volt) újra előveszi a feledésbe merült, és először Guenée által használt halneveket, és mintegy helyrehozva egy téves besorolást megszületik 1913-ban a ma ismert Apistogramma elnevezés. Ez a szó a görög apistos és a latin gramma szavakból áll össze, amely a magyar fordítás szerint bizonytalan oldalvonalút jelent.

Az Apistogramma nemzetség (nem) szinonima nevei: Heterogramma (Regan, 1906), Pintoichthys (Fowler, 1954)
Típusfaja az Apistogramma taeniata (Günther, 1862)

Az Apistogramma fajok nagy rész az Amazonas folyórendszeréhez tartozik, ebből különösen feltűnő a Rio Negro terület, ahol az Apistogrammák közel háromnegyede endemikus faj. A többi faj szétoszlik a földrészen, megtalálhatóak a Rio Orinoco vízrendszerében Venezuelában és Kolumbiában, nagy területen találhatóak Paraguayban a Rio Paraguay, Argentínában a Rio Parana, Uruguayban a Rio Tocantins és Belém területén a Rio Capim folyórendszerben. Igen elterjedtek Peruban és Ecuadorban az Andok keleti részének hegyei között lévő hegyi patakokban. Elterjedésük északi határa a Orinoco folyó deltatorkolat vidéke (Apistogramma inornata), déli határa a Parana folyórendszer Uruguay és Argentína határán (Apistogramma borellii).

A dél-amerikai cichlidák törzsfejlődése szerint az egyik legfiatalabb és a második legnépesebb csoport az Apistogrammáké, amelyeknek rendkívül gyors az evulóciós fejlődése. Fejlődéstörténetüket egészen a Földtörténeti pleisztocén korig lehet visszavezetni, ez ~ 2,4-1,8 millió évvel ezelőtt volt, ezt a kort a jégkorszakok korának is nevezik. Az átlagos hőmérséklet Amazóniában akkoriban 20-22 C. fok volt, ez 4 C. fokkal alacsonyabb a mai átlaghőmérséklettől (Grabert, 1991). A jégkorszak Apistogramma ősei, így az Apistogramma regani és különösen az Apistogramma steindachneri ezért toleránsabb az alacsonyabb hőmérsékletre. Ezzel szemben a 'fiatalabb Apistogramma agassizii és társai (agassizii-vonal) érezhetően inkább a melegebb hőmérsékletű vizet kedvelik. A jégkorszak végével (holocénkor), a megnövekedett hőmérséklet és a csapadék mennyiség miatt Dél-Amerikában ismét megjelent a trópusi esőerdő. Ekkor jelent meg a ma ismert Apistogramma fajok többsége. Ezért általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb fajok kora kevesebb, mint félmillió év. Ez a gyors fajképződés érezhetően ma is tart, hiszen az utóbbi tíz évben a felfedezett új Apistogramma fajok száma megháromszorozódott, sok sp. jelölésű Apistogrammát előbb foglalnak rendszerbe, mintsem azt leírták volna. Az új Apistogramma formák folyamatos importja, amelyeket tudományosan sokszor még nem is új fajként írnak le, de tulajdonképpen annak tekintik őket, ezért a tudományos fajleírásukkal a jövőben számolni lehet. Részben a különböző formák rendkívüli hasonlósága miatt egyes esetekben jogosan vetődik fel a kérdést, hogy a vizsgált halak vajon valóban olyan egyedek, melyek olyan populációkból származnak, amik kiérdemlik az önálló rendszertani státuszt? Egy legújabb sp. "faj": Apistogramma sp. "Jari" Natasha Khardina.

A mitokondriális nyomvonalak elemzése alapján az Apistogrammák törzsfejlődése három ágra tagolódik:
(Az A. borelli
Regan, 1906, rendszertani besorolása az Apistogrammák közé megkérdőjelezett - incertae sedis)

1). steindachneri -vonal:
steindachneri - faj complex
nijsseni - faj complex
cacatuoides - faj complex






2). agassizii -vonal:
agassizii - faj complex
diplotaenia - faj complex
uaupesi - faj complex
eremnopyge - faj complex
mendezi - faj complex
pertensis - faj complex
meinkeni - faj complex
inornata - faj complex

3). regani -vonal:
regani - faj complex
macmasteri - faj complex
caetei - faj complex
commbrae - faj complex
Pebás - faj complex
linkei - faj complex
similis - faj complex
taeniata - faj complex
moae - faj complex

Mivel az Apistogrammák osztályozása az egyik legbonyolultabb a halak között, a részletes és klaszterekre kibontot teljes filogenetikus rendszerezésüket itt meg lehet találni: Apistogramma.

Általános leírásuk

Az Apistogrammák a többi kistestű tarkasügértől, elsősorban fekete színezettségi mintájukkal és néhány morfológiai részletben, például az úszók formájával térnek el. Az Apistogramma hímek és nőstények határozott különbségeket mutatnak egymástól, formájukban (nemi dimorfizmus) és színezettségükben (nemi dikromatizmus). A hímek nagyobbak, mint a nőstények, jellemző rájuk a megnyúlt hát, farokalatti és páros hasúszók. Egyes fajok farokúszója villásan megnyúltak
(A. elizabethae), míg másoké hegyben végződőek (A. agassizii), összesen tíz farokúszó és nyolc hátúszó típust lehet megkülönböztetni. A fekete-fehér mintázatok mindegyik fajon más és más, a nőstények páros mellúszóinál szintén nyolc féle úszótípust lehet elkülöníteni a mintázatok alapján, ez is fajonként változó.

Maga a test alakja is sokféle, a gyorsfolyású élőhelyeken található fajok teste elnyújtott (A. diplotaenia), míg lassú folyású részeken élő fajoknak inkább zömökebb, magasabb a testfelépítése (A. hoignei). Egyes fajoknál alakváltozatok is megtalálhatóak például az A. macmasteri, vagy az A. mendezi fajok hímjeinél előfordul olyan változat, amelyeknél a farokúszó kicsit villás, míg egy másik változatnál ez teljesen hiányzik (kerek a farokúszó). Az Apistogramma fajok színváltozatainak számát még megbecsülni sem lehet, ahány élőhely annyiféle változat, nincs két egyforma populáció. A nőstények általánosságban egyszerű szürkés-barnássárga színezetűek, íváskor (szaporodáskor) a legtöbb Apistogramma faj nősténye színt vált, besárgulnak és előtűnnek az addig rejtve maradó fekete-szürke mintázatok is. 1984-ben Kolumbiából importáltak egy olyan A. hongsloi változatot az akkori Kelet-Németországba, amelyben spontán mutációként olyan nőstények voltak, melyek ivadéknevelő színezete nem sárga, hanem vörös. Ilyen színmutáció az egyik vadonélő A. eunotus népességnél is előfordul, ahol a nőstények 'nászruhája viszont kék színű (Ingo Koslowski). A legkisebb Apistogramma faj, a 2005-ben felfedezett A. angayuara, kifejlettkori mérete 2-4 cm, a legnagyobb feljegyzett vadon élő példány, egy 65 mm-es A. steindachneri hím.

Hőmérsékletfüggő Sex átfordulás az Apistogramma fajoknál
Egy vitatható és sokat vitatott kérdés

Az Apistogramma fajok akváriumi tenyésztésekor az ivadékok között alkalmanként teljesen váratlan ivararányok mutatkoznak. A várakozásnak megfelelően az utódok között a hímek és nőstények arányának kiegyenlítettsége lenne a várható, de ez nem mindig van így. A hallárvák és fiatal ivadékok különböző hőfokok és pH-értékek melletti felnevelése során az ivararány alakulásának környezettől függő (modifikációs) befolyásoltságát 33 Apistogramma fajnál sikerült eddig bizonyítani (Römer & Beisenherz, 1995 -1996). A nemek kiegyensúlyozott aránya körülbelül 26 °C-on történő felnevelésnél alakul ki, alacsonyabb hőmérsékleten a nőstények aránya dominál, magasabb hőmérsékleten a hímeké. A hőmérséklet hatása az ikrázást követő 30-40 napig befolyásolja a nemek arányának alakulását, addig a kishalak kettős ivarúak (Nakamura, 1998 & Baroiller, 1999). Az Apistogramma fajok modifikációs befolyásoltságú ivararány alakulására hasonló következtetésű magyarázat jelenleg még nincs. Szabad vízi megfigyelésekkel azonban időközben sikerült megállapítani, hogy legalábbis regionálisan és időben korlátozottan, az Apistogramma fajok természetes élőhelyein is fellép kiegyenlítetlen ivari eloszlás (Römer, 2000). Régóta ismert és bizonyított a halaknál az ivarok genetikus, azaz örökletesen meghatározott alakulása (Price, 1884). Az ivarok modifikációs hatástól függő alakulását azonban csak jóval később, először az Észak-amerikai Atlanti-óceán partvidéken előforduló Menidia menidia ezüstlazac faj egyedeinél (Conover & Kynard, 1981), és az Észak-Amerikai-öböl partjai mentén élő Menidia beryllina fajnál (Middaugh & Hemmer, 1987), valamint éppen az Apistogramma fajoknál (Römer & Beisenherz, 1995-1996) állapították meg. 2010-re ez a jelenség már 59 különböző halfajra bizonyítható. Akit ez téma részletesen érdekel, az megtalálhatja a PLoS ONE webhelyén (interaktív, nyílt hozzáférésű tudományos online folyóirat).

Felhasznált szakirodalom
Mergus Cichlid Atlas 1. 1997.
Mergus Cichlid Atlas 2. 2006.
Országos Akvarista és Terrarista napok Campona 2003. október 11. "Apistogramma birodalom" Ea: Pasaréti Gy. Szerz: Sárközi L.)

(törpös)

Utolsó frissítés: 2015 május 18., hétfő 16:18  

Ázsia és Ausztrália

Észak-Amerika

Belépés / Regisztráció